Dr. Németh Imre
A jogi alapképzést Győrben, az ELTE-SZIF Oktatási Intézetben teljesítettem, 2000-ben szereztem diplomát az ELTE Állam-, és Jogtudományi Karán. Ezt követően Győrben ügyvédjelöltként helyezkedtem el, illetve a Széchenyi István Egyetem jogelődjének Állam-, és Jogtudományi Karán is dolgoztam 2019-ig, ahol egyetemi docensi beosztásban büntetőjogot oktattam. 2017 óta az ELTE Állam-, és Jogtudományi Kar Büntetőjogi Tanszékén végzek oktatói tevékenységet egyetemi adjunktusként.
Az ügyvédjelölti időszakot követően a szakvizsgákat kitűnő eredménnyel teljesítettem, majd 2004 októberétől ügyvédként tevékenykedem győri székhellyel, de Győrön kívül jellemzően dunántúli, illetve budapesti vonatkozású ügyekben.
2004-ben nemzetközi LL.M. (Masters) fokozatot szereztem a Helsinki Egyetem Jogi Karán nemzetközi-, és európai büntetőjogi szakirányon, illetve a Helsinki Egyetem és az Utrechti Egyetem közös nemzetközi képzési programjában. 2004-ben részt vettem a Büntető Törvénykönyv egészségügyi bűncselekményeket tartalmazó fejezetének kodifikációs előkészítésében, 2006-ban a firenzei European University Institute szervezésében az egészségügyi jog és a büntetőjog összefüggéseit ismertető nemzetközi nyári egyetemi képzésen szereztem oklevelet.
2012-ben PhD. fokozatot szereztem, doktori értekezésemet a sértett beleegyezésének büntetőjogi vonatkozásairól írtam, amely könyvalakban 2015-ben jelent meg “A sértett beleegyezése a büntetőjogban” címmel.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Ügyvédi Kamarában 2010 óta töltök be kamarai tisztséget: az Oktatási Bizottság elnöke, majd titkára voltam, jelenleg az Oktatási és Továbbképzési Bizottság tagjaként veszek részt a kamarai közéletben. A 2010-es években hosszabb időn keresztül szakvizsga cenzorként vettem részt a jogi szakvizsgáztatásban, illetve azóta is rendszeresen adok elő szakmai rendezvényeken is.
Ügyvédi tevékenységet viszonylag széles körben folytatok: az általam képviselt ügyek elsősorban a gazdasági-, és a vagyonjog területére esnek, mind büntetőjogi-, mind pedig polgári jogi tekintetben, beleeértve a fizetésképtelenségi jogot is. A büntetőügyekben a gazdasági és vagyon elleni bűncselekmények területén felül gyakran jártam és járok el közlekedési ügyekben is, ennek keretében a közúti-, a légi-, és a víziközlekedéssel kapcsolatos büntetőeljárásokban láttam és látok el védői feladatokat. Ezen felül természetesen az iroda keretében szerződések és társasági (cégjogi) iratok szerkesztését is végzem.
Angol nyelven okiratok szerkesztésére is alkalmas jogi szakismerettel, ezen felül tárgyalóképes (középfokú) német nyelvtudással rendelkezem.